Főoldal


Levéltetvek ellen

A jóidő beköszöntével a levéltetvek is megjelentek gyümölcsfáinkon. Az idei időjárás rendkívül kedvező a szaporodásukhoz, így aki nem tudott az első nemzedékük ellen védekezni, az már a tömeges megjelenésükkel küzd. (Évente akár 10 nemzedék is lehet, exponenciális szaporodási rátával.)

A levéltetveknek számos faja él kertjeinkben, gyümölcsöseinkben, mindnek mások a kedvenc gazdanövényei. Közös tulajdonságaik, hogy a fiatal hajtásokon, leveleken szívogatnak, ezzel okozva kárt növényeinkben, és így terjeszthetik a vírusokat is. Akinek szilvája, őszije vagy kajszija van, az tudja, hogy a himlővírus mekkora kárt tud okozni, de a mozaikvírusok, törpülést okozó vírusok és más betegségek is levéltetvek útján terjednek leghatékonyabban. Ebből kiindulva a ritkításuk, a terjedésük és a felszaporodásuk is megakadályozandó.

A fiatal hajtások görbülése, a vitorlalevelek fonák felé történő csavarodása, korompenész jelenléte vagy hangyák megjelenése utalhat levéltetvek szívogatására. Ilyenkor már szemmel is láthatók a fekete, sötétbarna, vagy sárgás-zöld tetvek. Permetezésre használhatunk paraffin vagy napraforgó olajat, káliszappant, piretroidokat, cipermetrint, deltametrint, lambda cihalotrint, acetamiprint, flonikamidot és egyéb hatóanyagokat tartalmazó készítményeket. Ezek mindegyike szabadon forgalmazható, egy része ökológiai termesztésben is használható, egy része nem veszélyes a méhekre sem, így minden termelő megfelelően tud védekezni.

A levéltetvek elleni védekezés lényege, hogy az első tünetek megjelenésekor megakadályozzuk az elszaporodásukat. Bő permetlével, jó porlasztással, nagy levegőmennyiséggel permetezzünk, hogy a fonákon megbúvó petéket, imágókat is érje a vegyszer.


Szolgáltatásaink

Rendezvényeket tartunk héjas és csonthéjas gyümölcsfajok témakörében, de metszési bemutatókat is szervezünk. Aktuális rendezvényeinkért kövessék oldalunkat Facebook-on is! Amint lehet, folytatjuk a rendezvények sorát!

Tevékenységünk leginkább ismeretátadáson alapszik, mely keretében kisebb csoportoknak tartunk workshopokat / szakmai konzultációkat. Ezen alkalmak során tematikusan felépített előadásokban mutatjuk be az adott gyümölcs termesztését, annak nehézségeit, kritikus pontjait, kihívásait. Gyümölcsfajonként külön szervezzük rendezvényeinket, illetve külön kérésre más elrendezésben is vállaljuk szakmai ismereteink átadását. Esetenként gyakorlati bemutatóra is alkalom nyílik. Számunkra fontos a személyesség tanácsadáskor: ez a kulcsa a problémák, nehézségek pontos megismerésének, a megfelelő beavatkozás megtervezésének, ezért egyéni konzultációra is lehetőség van.


Munkaerő problémák a mezőgazdaságban

Évtizedes probléma a magyar mezőgazdaságban a munkaerőhiány. Mindig hallani, hogy új gazdasági lehetőségekkel segít a kormány a termelőkön, ám ezek a megoldások sem jelentenek megoldást mindenki számára.

A probléma a munkák szezonális jellegéből adódik: ültetés, palántázás, telepítés, metszés, betakarítás. A munkacsúcsokon rengeteg szorgos kézre van szükség akik munkáját a szezon más napjain nem tudjuk megfelelően kihasználni. Arról nem is beszélve, hogy szezonon kívül (a téli hónapokban) még az állandó alkalmazottak sem termelik ki a fizetésüket. Az állattenyésztés és a növényházi termesztés segít a munkaerő egyenletes elosztásában és megtartásában, hiszen gyakorlatilag egész éves állandó munkát biztosít. A szabadföldi zöldség- és gyümölcstermesztés kézi munkaerő-igénye a legnagyobb, ezért ezek az ágazatok igényeit a legnehezebb kielégíteni. A kistermelők kénytelenek saját maguk, családi szinten megoldani a munkákat, nagyobb méretekben ez természetesen lehetetlen. A termelők nagyrésze foglalkoztat állandó alkalmazottakat, akik egész évben színvonalasan végzik a munkájukat, és a szezonális munkákat is elvégzik, irányítják. A munkacsúcsokon általában EFO-sok (egyszerűsített foglalkoztatásúak, idénymunkások) segítenek be a termelésbe. Ez a rendszer többé-kevésbé működik is, ám az órabérek emelkednek, a terményárak nem. Sajnos nehezítő tényező, hogy a mezőgazdasági munkák nagyrésze egybeesik a közmunka szezonjával is, ami általában nem annyira megterhelő a munkavállalóknak, így jelentős konkurencia. Olyan településeken, ahol a közmunka-programok erősek, nehéz idénymunkást találni, pláne olyat, aki megfelelő minőségű munkát végez.

Más szektorokból történő munkaerő-átirányítás jelenthet megoldást a kormány részéről, de ők sosem dolgoztak mezőgazdaságban. Nem tudják, hogy aki sosem csinálta ezt, az nagy valószínűséggel nem megy el napszámba dolgozni 10-12 órát a tűző napon. Ők se mennének, meg mi sem. Ennek ellenére termelni kell, szükség van az élelmiszerre, élelmiszer alapanyagra.

A termelők részéről a munkacsúcsok széthúzása a jelenlegi egyetlen megoldás. Különböző fajok, azok különböző érési idejű fajtái, terményfeldolgozás, növényházi termesztés segítenek, hogy kis létszámú idénymunkást, hosszabb ideig tudjanak foglalkoztatni.


Mit kezdjünk a fagykárral?

Mindenki észrevehette, hogy az idei év kicsit más, mint amit megszoktunk. Nem csak a járványhelyzet miatt, hanem mert ez az év az elmúlt évtized legszárazabb tavaszával köszöntött ránk. Mindenki öntöz: zöldséget, gyümölcsöt, még a gabonát is aki teheti. Ami a nagyobb gondot jelenti a gyümölcstermelőknek, az inkább a tavaszi fagy gyakoriságának növekedése. Idén a mandula virágzásának kezdetétől mostanáig (ápr. 27.) 13 fagyos hajnalt számoltam Pest megye déli részén. A legerősebb lehűlés -8°C volt, de ma reggel is -4°C-ot mértünk. Manduláink 100 %-ban, kajszijaink 95 %-ban, szilváink, cseresznyéink 70%-ba, meggyeink 50%-ban szenvedtek fagykárt a virágzás alatt. Ezek pont azok a fajok, melyeket a fagyvédelmi öntözés tönkretenne, a fagykár csökkentésére ajánlott szerek pedig nem szívódnak fel (mert a virágzás megelőzi a levélbontást).

Ilyen esetben két megoldás van: az egyik a gondos tervezés, melyet nem győzünk minden rendezvényünkön hangsúlyozni. Tavaszi fagyoktól ritkán súlytott termőhely, kissé kötöttebb talaj, későn virágzó, nagy hidegigényű fajták választása segít a kisugárzási fagyok kártételét csökkenteni, vagy meg is szüntetni. Mediterrán származású fajták telepítése például növeli a fagyvédelmi eljárások szükségességét, növeli a kockázatot és a kiadásokat. Ezzel már át is tértünk a másik megoldásra, az aktív fagyvédelemre. Szalmabála égetés, vontatható kazánok, fagyvédelmi gyertyák állnak a termelők rendelkezésére. Mindegyik jó megoldás lehet, a lényeg az, hogy a fagy beállta előtt már növelni tudjuk a levegő hőmérsékletét. -5-6°C-ot még ki lehet fűteni, hidegebbet nehezebb, vagy nem is érdemes. Ha a fagyvédelem költsége elviszi a várt bevétel nagyrészét, akkor ki kell számolni, hogy megéri-e egyáltalán.

Ha a fagyok elvitték a termés nagyrészét, akkor már nincs mit tenni, fel kell készülni a folytatásra. A termés nélküli év is év, a fák akkor is igénylik a vizet, tápanyagokat, növényvédelmi permetezéseket. Ilyenkor a termésre fordítandó anyagok és energia nem használódik fel a gyümölcsfában, ezért fokozottabb lesz a hajtásnövekedés. Több rügy hajt ki, azok erősebbek lesznek. Éppen ezért fokozottan kell figyelni a korona alakításra, és méretkorlátozásra. Erősebb tavaszi metszés és egy kiegészító augusztusi zöldmetszés is indokolt. Ilyenkor el lehet végezni azokat a nagyobb beavatkozásokat (ágak visszavágása, ifjítás, stb.), amiket egyébként a terméskiesés elkerülése miatt csak halogatunk. Csökkent bevételek mellett senki sem szívesen költ még erre is, de amit idén kispórolunk az ültetvényből, az a következő két év termését veszélyezteti. Elég az időjárás jelentette kockázat, tegyünk meg amit tudunk, hogy ültetvényeink mindent megkapjanak, ami a jó terméshez szükséges!